Nagyon örülök, hogy babavárással kapcsolatban többen is írtatok, és hogy a Facebookon megosztottátok velünk csodás munkáitokat. Aki eddig nem merte bemutatni alkotását, az bátran tegye. Nem tudom, hogy vagytok vele, de engem mások munkái mindig nagyon inspirálnak az alkotásban. Ha a hímzéssel leállok egy kicsit, mindig olyan honlapokat keresek fel, ahol mások munkáit nézegethetem, és ez tovább lendít a pillanatnyi "alkotói válságon". Most a ti lelkesedésetek, a „kávézó” forgalma segít abban, hogy újabb kirándulásra hívjalak benneteket.
Gondoltatok már arra, hogy milyen is lenne egy másik országban élni? Biztos többeknek van is már ilyen tapasztalata, hiszen a mai világban egy munkalehetőség, egy szerelem miatt az ember könnyebben mozog, mint akár anyáink, akár nagyanyáink idejében. A várandósság egyébként is egy speciális időszak az ember életében, hát még ha egy másik kultúrába cseppenve éli meg ezeket a hónapokat. Szakmai kíváncsiságomból adódóan mindig is érdekelt, hogy más országokban hogyan zajlik a mindennapi élet, amit a turista buszokból nem lehet megismerni. Így jutottam el a gondolatig, milyen lehet az otthontól, a mindenre gondoló szülői gondoskodástól távol babát várni és világra hozni.
Egyetemi évfolyamtársam, Anita pontosan ebben a cipőben jár. Férje révén belecsöppent egy ízig- vérig dél-olasz család szokásaiba, hagyományaiba. Bár ők Rómában élnek, de a déli babonák a család révén eljutnak a babázós mindennapokba. Ráadásul, ahogy írta, ezek a babonák néha még a sokat látott olaszoknak is furcsák. A babavárás idején is találkozott néhány hagyománnyal. Például nem vethette meg előre születendő kisfia ágyát, ugyanis ez a leendő nagymama dolga. Mire a kis unoka megérkezik otthonába, a nagyi elkészíti a kiságyát, bölcsőjét. Illetve mint több déli kultúrában, így Olaszországban is szokás, hogy az első szülött fiú apai nagyapja nevét kapja. Ám Anitáék szakítottak ezzel a szokással, a nagyszülők sértődését is magukra vállalva. Az újszülöttek nevét hallva, azt hiszem már itthon sem élünk ezzel a hagyománnyal, bármennyire is tiszteljük szüleinket, hiszen lássuk be, már nem sok Dezső, Géza és Béla rohangál manapság a játszótereken.
Amikor megszületik a baba, a népes család felkerekedik a meglátogatására, akiket kis cukorkákkal, úgy nevezett "confetti"-vel köszöntenek A szülők más egyéb kis ajándékokkal is készülnek a látogatóknak. Így marad örök emlék az első találkozás. Megtetszett ez a gesztus, ezért utánanéztem honnan is ered ez a szokás. Mint kiderült a 16-17. században ezt a csemegét csak a kivételesen gazdagok engedhették meg maguknak és ők ajándékozták egymás között. A drágaság oka, a drága alapanyagok (cukor, mandula) és a hosszas készítési eljárás volt. Így confetti-t kapni nagy érdemnek számított, ma a múlt tiszteletének jelképévé vált.
A másik, számomra nagyon szimpatikus hagyományt, "fiocco nascita"-nak hívják. A kisbabát egy ajtódísszel köszöntik mikor haza érkezik otthonába, és ez egyben a szomszédoknak is jelzi, hogy melyik háznál kopogtatott a gólya. Anitáék utcájában például 3-4 házon is kint volt már Mattia születésekor a kis dísz, ami rózsaszín vagy kék színű, attól függően, hogy kislány vagy kisfiú érkezett a családba.
Az olyan apróságokon, mint hogy a baba bölcsőjébe zsákba varrt szenteket dug a nagymama és minden látogatásnál leveszi a rontást a kisfiúról, ezeken Anita már nem is akad fenn. Jól „teljesítette a leckét", hiszen magyar nőként sikerül olaszos könnyedséggel és derűvel kezelnie a mindennapokat. Azt hiszem ezt nekem még sokat kell tanulnom. :)
A kalandozást folytathatjuk! Más és más hagyományok, szokások vannak akár országon belül, akár kívül. Segítsetek minél többet felderíteni!