2016. május 12., csütörtök

Jó anyuka is holtig tanul – 2. rész Merj álmodni! Szandra mesterhármasa

Kezdjük a mesterhármas megközelítését a számmisztika világából. A 3-as szám előmozdító. Vonzza a történeteket, elfeledteti az akadályokat, új lehetőségeket tár fel előttünk. A legjobb bizonyíték erre a mesék világa, ahol a hármas szám szintén fontos szerepet tölt be, akárcsak Szandra életében. És végül a legegyértelműbb példa: a test, elme és lélek együtt, bármilyen akadályt képes legyőzni.

Szandra történetében a hármas szám nem az egyetlen mesei elem. Akárcsak a mesében a szorgalmas főhős elnyeri méltó jutalmát, a tanulás megtérül.

Szandra életében nem csak munkája során fontos a mesebeli hármas szám. Három gyermek büszke anyukája , mindeközben vállalkozó, de nem volt ez mindig így. Minden gyermekével otthon töltött idő hozzáadott valamit a tudásához Így alakult ki a mesterhármas: ma már idegenvezető, aki kozmetikumokat készít és nem mellesleg ért a weblapszerkesztéshez is. :)

Idegenvezetőnek születtem. Ahogy meg tanultam beszélni, már a Duna-hidakat soroltam, mert édesanyám ízig-vérig idegenvezető, minden meséje egy történelmi esemény volt, vagy egy csata, amerre jártunk mindig mesélt házakról, érdekes történelmi pillanatokról. Én ebbe beleszülettem. Az idegenvezetés nekem valóban hobby. Az első gyermekünk megszületése után kezdtem el az idegenvezető képzést és vele együtt (a hátamon ült babahordozó kendőben) amikor a gyakorlati vizsgát tettem.

A házi natúr kozmetikumokkal akkor ismerkedtem meg, amikor a harmadik gyermekünk megszületett és rémes ekcéma jelentkezett a bőrén 3 hónaposan. Nem fogadtam el, hogy csak szteroiddal lehet gyógyítani. Hittem és bíztam abban, hogy képesek vagyunk megoldani ezt a helyzetet. Az én szőke, kék szemű, máig igen érzékeny bőrű kicsikém segített, hogy szemléletet váltsak. Nem használtam többé semmiféle bolti kozmetikumot, mindent saját kezűleg készítettem el. A Házikencénél megtanultam az alapfogásokat, majd külföldi szakirodalmakkal bővítettem a tudásom. Végül azon kaptam magam, hogy nem tudatosan, de felépítettem egy márkát. Hosszú volt még innen az út, hogy az EU kozmetikai listáján ott legyenek a termékeim, de kitartó tanulással, a férjem és sógornőm állandó segítségével sikerült leküzdenem minden akadályt. Ma öt bejegyzett kozmetikumom van, és hamarosan megháromszorozom ezt a számot.

A webszerkesztés úgy jött a képbe, hogy kismamaként nem bírtam ki tanulás nélkül és beiratkoztam egy tanfolyamra. Tudtam, hogy szükségem van egy honlapra, és hogy ehhez meglegyenek az ismereteim. Fontos volt, hogy mindent meg tudjak csinálni egyedül, ehhez kellett fél év kemény tanulás az iskolapadban. (Szó szerint beültem, többeknek az anyukája lehettem volna, de nagyon élveztem a tanulást.)


Hogy is fér ez meg mind egymás mellett, merül fel bennünk a kérdés, hiszen a nap Szandrának is csak 24 órából áll?

Időbeosztással megy csak minden. A nyaramat az idegenvezetős munkáim kitöltik. Rendszerint hajós csoportokat vezetek Pécsett (Mohácson kötnek ki és onnan jövünk át busszal) és Kalocsán, ők nyáron jönnek esetleg kora ősszel, amíg még jó az idő. Ezért mindig előszezonban nyaralunk. Időnként besegítek a Janus Pannonius Múzeumnak, ha nagyobb kiállításuk jön és tárlatvezetőre van szükségük. A másik nagy szerelmem a múzeumpedagógia, így aztán rendszeresen járom ovisokkal és sulikkal az érdekes tárlatokat.
A kozmetikumok a napjaim munkával töltött részét uralják. Folyamatosan fejlesztek, kísérletezek, heti rendszerességgel tartok workshopokat kismamáknak, gyártom a termékeket és készítem a reklámokat, intézem a logisztikát, a beszerzést és mindent, amit kell.




Szandra eredeti szakmája magyar és olasz szakos bölcsész, így az idegen nyelv szeretete, itt is elkísérte útján. Azt vallja, amit egyszer olvasott valahol, hogy egy bölcsésznek mindenhez kell értenie, mert ezzel igyekszik teljesíteni a kihívásokat. Annak viszont nagyon örül, hogy az olasznak köszönhetően hasznosít valamit eredeti végzettségéből is.


Szandra idegenvezetés közben

Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.” * szól Ron Cristian idézete. Szandra is ezt üzeni az édesanyáknak:

Nekem van egy álmom. Az, hogy káros anyagoktól mentes kozmetikumokat használjanak a családok. Mindent megteszek azért, hogy ez valóra váljon. Nem egy-két pillanat alatt jön a siker, én nem start up vagyok. Viszont úgy látom, az idő engem igazol, mert egyre nagyobb a törzsvásárlói bázisom.



Álmodjatok bátran! És ne maradjatok meg az álomnál, kezdjétek el lebontani lépésről lépésre a folyamatokat teendőkre és minden nap haladjanak a céljuk felé. Nem mondom, hogy ez a könnyű út. Ez a nehéz, kitartást igénylő út. Sok anyuka fordul hozzám, mert látják a sikereimet (az év anyavállalata versenyben 20. helyezést értem el a minap) és nekem bátran mesélnek a szívük legféltettebb titkairól, hogy mi az, amit valóban szeretnének csinálni, mi az, amiért munkálkodnának nap nap után. Az én üzenetem egyszerű, keressék egymás társaságát, együtt sokkal könnyebb haladni. Ez a személyes tapasztalatom is. Részt vettem az Önindító 2014 képzésen és megéltem azt, hogy milyen 18 emberrel együtt készülni a vállalkozásra. Szerintem közösségben könnyebben kibontakozik az ember. Főleg ha nő, ha anya és nem tud az életének minden pillanatában a vállalkozásával foglalkozni, mert az a bizonyos „dagadt ruha” ott van és ki kell mosni, nem marad „másra”.


Szandrát és termékeit itt találjátok meg az interneten: 




* Merj álmodni, mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.
Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni, olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet és a holnap álmai.

2016. május 9., hétfő

Jó anyuka is holtig tanul – 1. rész – „Párnapop”, Családmesék és a többi

Jó anyuka is holtig tanul – 1. rész – „Párnapop”, Családmesék és a többi 



„az élet valójában, a mindennapi „semmiségek”.”



Jó anyuka is holtig tanul, alakíthatnánk át a mondást. Egy évvel ezelőtt különös világba kerültem. Elhatároztam, hogy akkor 15 hónapos lányom mellett tanulni fogok, ráadásul egy teljesen más területet, mint amiben dolgozom. Találtam is egy otthon végezhető tanfolyamot, amely kifejezetten anyukáknak szólt. A mindennapokban használható tudást ígért az általam választott területeken és az egész hirdetés úgy éreztem rólam, nekem szól. A tanfolyam által kinyílt egy kapu, egy másik dimenzió az anyaságban. Hiszen napközben ugyanúgy végeztem a mindennapi feladatokat, este pedig lubickoltam a tananyagban. Akkor egy kicsit kikapcsolhattam a pelenkák és játszóterek világából és úgy ereztem, hogy végre az agyam is mozgatom.. A tananyagot egy két gyerekes anyuka fejlesztette ki, aki szintén GYES alatt döntötte el, valami újba kezd. Története ma már sikertörténet, a legrangosabb gazdasági magazin is bemutatta (Forbes a 20. legbefolyásosabb magyar nőként titulálta). Egyszer majd őt is, Vida Ágnest is kifaggatjuk erejének forrásairól, de addig is szeretnénk nektek bemutatni két édesanyát. A közös bennük, hogy mindketten a baba mellett töltött üres perceket, az alvásidőkben szerették volna magukat másban is kipróbálni.


Tímea 9 és fél éves lányával és 7 éves fiával együtt indította útnak kreatív, amatőr varróműhelyét, ahol az anyagok és a párnák új értelmet kapnak. A „Párnapop” egy igazan (divatos szóval élve) trendi kis vállalkozás. Tímea egyébként nem csak párnákat varr, pedagógus létére GYED alatt gondolt egy nagyot és férje biztatására fotózást kezdett tanulni, de meséljen inkább ő a miértekről:

Fotózni már anyukaként kezdtem, legalábbis ami az iskola elvégzését, és a dolog „komolyan vételét” illeti. Mindig is érdekelt a képi világ, gyerekként gyűjtöttem a magazinokból kivagdosott mindenféle képeket, saját készítésű képeslapokat gyártottam belőlük. Az első fényképezőgépemet általános iskolás koromban kaptam karácsonyra. Már aznap ellőttem az egész tekercs filmet, a földön fetrengve, kúszva-mászva fotóztam le a szekrényt többféle szemszögből, és hasonlók… Később tanítónő lettem, a fotózás, a képek maradt a hobbim. A férjem bátorított, hogy vegyem komolyan, amit szeretek, és a biztatására elvégeztem egy fotóművészeti képzést - a lányom ekkor volt fél éves, és az iskola befejezésekor született a fiam. Azóta már öten vagyunk, a legkisebb fiúnk 2 éves. A fotózás lelkesít, kikapcsol, élvezetes kihívást jelent, jobb anya lehetek általa, mert feltölt. Legkedvesebb projektem a Családmesék - http://www.csaladmesek.hu -, amikor családok természetes együttlétét örökíthetem meg, az otthonukban fotózok, velük vagyok, a hétköznapi pillanatokat őrizhetem meg számukra. Nincs műmosolygás, feszengés, csak spontán helyzetek, őszinte reakciók - futkosás a gyerekszobában, legózás és csokievés, nevetgélések, összekacsintások - és hát, ez az élet valójában, a mindennapi „semmiségek”.


Hogy jött a fotózásból a Párnapop és ez hogyan vált családi workshoppá? Sok anyukát magával ragad a kreativitás lendülete, de közel sem garancia arra, hogy a háttért biztosító családot is magával ragadja. Tímeáéknál ez így történt: 

A „párnapop” ötlete a tavaszi ruhaválogatás kapcsán született. Konkrétan, egy kinőtt, de nagyon szeretett felső sorsán gondolkodtunk a lányommal, aki nagyon nem szerette volna, ha eldobozolom, és megy a pincébe. Aztán kitaláltuk, hogy varrjunk belőle valamit, legyen mondjuk rajta egy párnán. Nekiláttunk, a lányom dolgozott vele, a varrás már nem volt újdonság neki. Közben a fiam is előszedett egy párnának való pólót - így születettek meg az első „párnapopok”. Persze ekkor még nem volt ez a szép nevük, a „cégalapítás” csak a sokadik termék után történt, amikor beláttuk, hogy hát, mi ezt nem tudjuk abbahagyni. Azóta már a harmincadik párna is kikerült a kezeink alól, varr majdnem az egész család - a 7 éves fiam, a 9 és fél éves lányom, sőt még az egyik barátnője is rendszeresen jön hozzánk párnapop “workshopokra”…

Újrahasznosítunk - ruhákból, és mindenféle más, régi textilekből dolgozunk.

A nevünk a pop-artra rímel, mi is a mindennapi élet tárgyait használjuk fel, és értelmezzük újra. Fontos nekünk az egyediség, és kihívást jelent csak abból dolgozni, amilyen anyagunk éppen van.




Számomra adódik a nagy kérdés, jó – jó, otthon élmény volt a varrás a gyerekekkel, de hogyan lett ebből vállalkozás?

A gyerekekkel bármibe fogunk, szeretem azt, és ezáltal őket komolyan venni. A név megszületése után hamar logót és címkét terveztünk, nyitottunk egy facebook oldalt, ahol megmutathatjuk a készülő párnákat – http://www.facebook.com/parnapop . Fontos, hogy valahogyan célba érjenek a munkáink, otthonra találjanak, használja, szeresse őket valaki. Amikor már körbeajándékoztuk a családot, barátokat, elkezdtük hát árusítani a műveket. Örömmel készítünk hozott pólóból is párnát, most is a legutóbbi egy kislány kedvenc felsőjéből kért párna.



Tímea példája is mutatja, hogy elsőre látszólag teljesen különböző hívatások, a személyiségnek köszönhetően nagyon is jól megférnek egymás mellett, ráadásul kiegészítik egymást, összekapcsolódnak a mindennapokban, és mondjuk ki, boldogságot is ad.

Eredeti szakmám a tanítás, ami az életmódunkból adódóan folyamatosan terítéken van, mert a gyerekeink magántanulók, nem intézményben tanulnak, hanem itthon, együtt. A lelkesedés mentén tanulás, alkotás, különböző tapasztalatok megélése és ezáltal a fejlődés - ezek a mindennapjaink. A gyerekeknek, azt gondolom, nagyon hasznos tapasztalat mindez, nekem pedig öröm, ha látom a kreativitásukat, vállalkozó kedvüket kibontakozni.

Emellett a fotózás még a munkám - a párnavarrás során a minta összeállítása pedig kicsit „képszerkesztés” is, amit szintén nagyon élvezek.


A „Párnapop” alapítójától is – mint minden megszólított kreatív anyukától - kértünk másokat bátorító üzenetet, azok számára, akikben már ott motoszkál a vágy, az ötlet, de még nem mertek semmi másba vágni az anyaság mellett.

Szerintem gyerekek mellett úgy működhet jól egy vállalkozás, ha az az anyukát feltölti, szenvedéllyel képes csinálni, és ezáltal nem elveszi önmagát a gyerekeitől, inkább „megsokszorozza”. Nekem sokat jelent, hogy együtt munkálkodunk, ők is részesei ennek a folyamatnak, így jön a közös a munka öröme. Azt is nagyon jó látni, átélni, hogy másoknak örömet szerez a munkánk.


„Közben hasznosnak érezhetem magam, sikerélményben osztozunk, gazdagít az egész.”