2016. június 29., szerda

Majdnem minden napra egy ötlet - Kukoricacsuhé baba


Nyakunkon a nyári szünet. Sok szülő, nagyszülő próbálja lekötni a gyerekek energiáit, ezért szeretnénk nektek minél több kreatív ötletet bemutatni, amelyeket elő lehet húzni a tarsolyból, legyen nyár vagy tél. :) Mindehhez "vendég előadókat" is segítségül hívunk, akik kreatívabbnál kreatívabb ötletekkel szolgálnak! Tartsatok velünk!


Ugyan Karolinám még csak két éves, de a nyári szünet kitört a bölcsiben is. A kisasszony pedig rengeteg felesleges energiával rendelkezik. A játszótér kitűnő ötletnek tűnik, csak a reggel 9 órás 30 fok elriaszt ettől a lehetőségtől tesóval a pocakban. Ezért aztán kell mindig valami ötlet, mert már most imád „kreativkodni”, nem csak mozogni. :)

Amikor anyósom mesélt Linának a kukoricacsuhé babájáról még el se tudta képzelni, hogy lehet az, hogy a mamának ilyen babája volt. Aztán tegnap az uzsonnához főzve a kukoricát, anyukámnak szuper ötlete támadt: a már éppen unalmában rosszalkodni kezdő, örökmozgó Karolinát azonnal egy órára lekötötte. Ugyanis kukoricacsuhé babát készítettek. Na nem olyan igazit, de a miénk! A kukoricát héját már a főzéshez összetörten, izgalommal rakosgatva tépett ruháját igazgatva elkészült a a kukorica csuhé anyuka, apuka és baba. Közben megfőtt az ebéd is, az uzsonna is, és már rosszalkodni se volt kedve. :)

Fázis fotók ugyan nem készültek, de nálunk szakavatottabb blog írok ezt megtették, így szemezgessetek bátran:

http://masni.cafeblog.hu/2014/07/21/kukoricacsuhe-baba-keszitese/

http://fillereskreativ.reblog.hu/csuhebaba

https://www.youtube.com/watch?v=GXpuSg7cSfA


Mi azt sem vártuk meg, amíg kiszárad a haja és csak a könnyített verziót készítettük el, de így is remek szórakozás volt a modern kor gyermekének ki tudja hány évszázados játék. :) Olvastam, hogy ma modern népművészetnek nevezik az igazán díszes csuhébabák készítését, sőt az interneten már eladó csuhébabákat is találtok.


Íme a mi kukoricacsuhé családunk :)

Az arc nélküli baba legendáját a Magyar Babagyűjtők Facebook oldalán találtam*:

"Az irokézek (Haudenosaunee) az élet fenntartójaként tisztelték a Három Nővért: a kukoricát, a babot és a tököt.
A kukorica szelleme annyira izgatott lett, hogy egyike lehet az élet fenntartóinak, hogy azt kérdezte a Nagy Szellemtől, mit tehetne ezen kívül még a népéért. A Nagy Szellem azt mondta, hogy készíthetne egy babát a leveleiből. A kukorica belegyezett, a Nagy Szellem pedig készített egy babát a leveleiből és gyönyörű arcot formázott neki.
A csuhébaba egyik faluból a másikba ment és játszott a gyerekekkel.
Amerre csak járt, mindenki dícsérte a szépségét. Nem kellett sok idő hozzá, hogy beképzelté váljon. A Nagy Szellem a kunyhójába kérette, de még mielőtt belépett volna oda, a baba megnézte magát egy tó vizében hogy gyönyörködjék az arcában.
A Nagy Szellem figyelmeztette, hogy ne gondolja magát jobbnak másoknál, mert nagy szerencsétlenség fogja érni, de nem árulta el neki, mi is légyen az.

A csuhébaba továbbja is járta a falvakat, játszott a gyerekekkel, és mindenki dícsérte a szépségét.

Hamarosan megint eltöltötte a hiúság. A Nagy Szellem újra a kunyhójába hívatta és a baba megint csak megállt egy tónál és magát csodálta mielőtt belépett volna a kunyhóba. A Nagy Szellem azt mondta:
-Egyszer figyelmeztettelek, de nem hallgattál rám, most megbüntetlek.
De nem mondta hogyan.
Mikor a kukorica baba kilépett a kunyhóból, és újra meg akarta csodálni magát a tó vizében, egy holló csapott a vízbe és felkavarta a tükörképét. Mire újra belenézett volna, nem látott semmit. A Nagy Szellem visszavette az arcát.
Ettől az időtől fogva az irokéz anyák nem készítenek arcot a csuhébabáknak és elmondják a gyerekeknek a csuhébaba legendáját, hogy örökké emlékezzenek arra, hogy senki ne tartsa magát többre másoknál, mert különben nagy büntetés fogja érni."

*https://www.facebook.com/groups/988543131165876/?fref=ts


Ha neked is van kreatív ötleted oszd meg velünk e-mailben vagy a Facebookon, hiszen ilyenkor minden ötlet jól jön!





2016. június 28., kedd

Segítség, KÜLFÖLDÖN VAGYOK SZÜLŐ!

Eljátszottatok már a gondolattal milyen lenne külföldön élni? Bevallom, én sokszor. Egészen addig, amíg meg nem született Karolinám. Azóta nem vágyódom más országba. Megnyugtató a tudat, hogy a nagymamák egy karnyújtásnyira vannak, na és kismama barátnőim, kolléganőim, évfolyamtársaim mind telefonközelben, ha kérdésem vagy kételyem adódik. Sokan viszont – sok indok miatt, de sokszor kényszerből – más országban élik meg a gyermekvállalás minden szépségét, nehézségét. Távol a biztonságot jelentő megszokottól, távol az óvó, segítő kezektől. Tartsatok velünk Svájcba, Franciaországba, a szomszédos Horvátországba, a heves olaszokhoz, a ködös Albionba vagy éppen a németekhez. Sok-sok jelzőket olvastam a befogadó országokról, én most ezt mellőzném, hiszen mindenkinek más a tapasztalata. Most ismerőseim, anyukák és apukák mesélnek milyen az életük külföldön…


A ködös Anglia


Zsuzsival, 4 évvel ezelőtt, amikor együtt dolgoztunk egy nemzetközi szállodaláncnál, még nem sejtettük, hogy egyszerre leszünk anyukák. Azt meg pláne nem, hogy ő Angliában, angol férjjel az oldalán vág neki a nagy kalandnak. A mezőkövesdi nagymama és a budapesti barátok pótolhatatlanok az esős országban, de Zsuzsi mindig is vidám, nyitott személyiség volt, ezért sem okozott neki gondot, hogy megteremtse magának ott is a pozitív környezetet a babázáshoz. Megpróbálták itthon is, de a tervek ellenálltak. Ezért visszaköltöztek hát Angliába. Bár Zsuzsi bevallotta, hiányzik még most is a családja, akik között felnőtt, hiszen gyermekének sem kívánhatott volna szebb gyerekkort.

Megalakította a Mazsola muzsika csoportot, ahol magyar dalokat, mondókákat tanít a magyar nyelvet csak ritkán halló kint élő szülők gyerekeinek. „Nemrégen megrendeztük az első piknikünket is." - számolt be lelkesen. Emellett kreativitását is kiélheti, hiszen barátai és családja biztatására kisebb vásárokon vesz részt alkotásaival Gombola Gifts (Gombola Ajándékok) néven.

Zsuzska és Lola

Angliában mindössze kilenc hónap a fizetett szabadság, ráadásul sajnos nem a gyermek megszületését követően indul a számítása. A bölcsőde a minimálbér egészét elviszi, három éves kortól 15 óra ingyenes, és ami bizony nagyon jó, hogy egy-egy napra is beíratható a gyermek. A gyermekfelügyelet pedig nagyon sokba kerül.

***


La Manche csatornán innen

Visszatérve a La Manche csatorna túloldalára Szilvivel is Zsuzsihoz hasonlóan együtt dolgoztunk. Még leírni is félelmetes, hogy már 9 éve elmúlt, amikor együtt izgultunk, hogy vajon elfogadják-e jelentkezését Luxemburgba. :) Az önéletrajz sikeres volt és azóta, a szomszédos Franciaországban találta meg a boldogságot francia férje és kétéves kislánya mellett. Kérdésem, hogy vajon milyen a kapcsolat a többi, helyi szülővel, Szilvi a lehető frappáns választ adott: „A közvetlenség nem nemzetiség függő ! Van, akivel lehet beszélgetni, van akivel nem, mint nálunk otthon. Szerencsére beszélgetünk, de nem csak a problémákról. Amíg kicsi volt a lányom, sokszor szóba került a klasszikus kérdés: alszik-e éjszaka? Általános beszédtéma milyen eleven, milyen nagy a korához képest, a szemét nem tőlem örökölte, a szeszélyes időjárás, hogy is öltöztessük a gyereket…“


Amélia már most cukrásznak készül,                                  Szilvi és Amélia
mint anyukája? 

Szóval, barátkozásra alkalmas kérdések, amit fűszerez, hogy Magyarországról jött anyukával van dolguk. Anyukakövetek ők valamennyien, a legfontosabb erőtérben, a játszótéren. Ami nem könnyű Szilvinek, a magyar és a francia szokások, hagyományok összeegyeztetése a ma még háromtagú családjában. Ahogy ő is látja, a két nyelv tanulása a kislányának nem könnyű, de igen vicces. Mindig jókedvet hoz a családba.

***

A festői Itália

Az olaszok heves vérmérsékletéről és gyerek szeretetükről, nem mellesleg a dél-olasz nagymamák szelleműző praktikáiról már meséltünk nektek (http://kreativbabaajandek.blogspot.hu/2015/05/babavaras-olasz-modra.html ).

Most Erika mesélt mindennapjaikról, aki két gyermekének aranyos nyelvi fejtörőire is hoz példát. Erika szerint még felsőfokú szinten is adódhatnak olyan szituációk, amikor nehéz megérteni a nyelvet. Hát még egy hat és féléves gyermeknek.

Olaszországban az egész társadalom sokkal gyermekközpontúbb. Minden ismeretlen beszél, gügyög a gyerekeimhez, vagy legalább köszön nekik, kamasz lányoktól a nyugdíjas bácsikig. Az oktatási intézményekben sokkal inkább elismerik a gyerek autonómiáját és tiszteletben tartják az anyák döntő szerepét a nevelésben.”

Érdekes, ahogy Erika a játszóterek világát látja. Ott sem alakul ki közelebbi kapcsolat, ha beszélgetnek, az olasz anyukák kevesebbet panaszkodnak és kevésbé szólnak bele más életébe.

Gyerekekkel az élet mindig hoz meglepetéseket, vicces történeteket. A kétnyelvűség nem könnyű feladat, de a gyerekek sokszor kreatívak ezen a téren is:

„A nagyobbik fiamnak egyes szavak csak olaszul jutnak az eszébe, a csúcs az, mikor magyarul ragoz egy olasz igét. Pl. "completálni kell a compitit" (azaz meg kell csinálni a házi feladatot).”

***

Rideg Svájc és még ridegebb lakóik?

Kicsit hűvösebb tájakra térve, egy ismerős apuka is elküldte beszámolóját arról, hogy nekik milyen külföldinek lenni Svájcban. Laci és felesége Regi ikerlányai most öt és félévesek. „Nem könnyű segítség nélkül gyereket nevelni, pláne nem ikrekkel. Jelentjük, a lányok sikeresen túlélték a szomszéd macskariasztó és/vagy gyerekriasztó trükkjeit. Történt ugyanis egy szép tavaszi napon, hogy a kedves svájci úriember az ég felé meredező rajzszögekkel telerakta a közös kertet, mivel őt zavarták az arra tévedő macskák... Amiről tudni kell, hogy egy ilyen jóléti államban, mint Svájc, a gyerekek iskola előtti oktatása nem megoldott, és az anyukák visszatérését a munkaerő piacra sem támogatják.”

Mellesleg a bölcsi megfizethetetlen két gyerekkel, minimum 120 CHF/nap/gyerek, a babysitter hivatalos órabére 30-40 CHF. Az óvoda csak két év, és kizárólag az iskolára készít fel tartalmában és időbeosztásban is.

Laci szerint egy idegen országban minden nehezebb. Egykeresős családmodell van, a svájciakkal nem nagyon lehet összejárni. A kérdésemre, hogyan kezelik a nehéz helyzetet, meglepő választ adott: „Humorral!”

***

A csatornák hazája

A Hollandiában élő Zsófi még nagyon friss anyuka, hiszen kisfia, Milán április végén született. Beszámolójából számomra a legmeglepőbb az volt, hogy az amúgy is egyszerűségre törekvő hollandok, a szülést követő három órán belül hazaküldik a mamát és a babát, ha minden rendben van. Majd egy védőnő keresi fel a családot, aki napi hat órában segít a kisbaba ellátásában. Ez Zsófi szerint azért szerencsés, mert minden kis apró trükköt megmutatott neki az egészségügy által kirendelt pótnagyi, ráadásul a fárasztó szülés után ki tudta magát aludni nyugodtan, mert tudta kisfia ott van mellette, jó kezekben. Bennem egyből felmerült a kérdés: és mi a helyzet, ha nem szimpatikus a védőnő vagy nincsenek egy hullámhosszon. "Jött egy koordinátor pár héttel a szülés előtt beszélgetni és ez alapján próbálják beosztani, hogy szerintük ki passzol az adott családhoz. Ha meg úgy gondolod, hogy mégsem jöttök ki egymással bármikor jelezheted és küldenek más valakit."

***

A szomszédos Ausztria

Bianka, férjével és 20 hónapos gyermekével Ausztriában él. Ahogy írja, a gyerekek a társadalom fontos részei, ami a mindennapokban is megmutatkozik. Soknemzetiségű környezetben élnek, és naponta látja, hogy „nem olyan egyszerű együtt élni, ha nincs tolerancia, empátia a másik ember felé. Minden nemzetiségben vannak kedves, segítőkész és távolságtartó emberek.”

Tapasztalata szerint a játszótéren szívesen beszélgetnek egymással az anyukák, de csak általános dolgokról. „Senki nem panaszkodik és nem is dicsekszik.”

Kérdésemre, hogy milyen nehézségekkel találják szembe magukat a mindennapokban, a nagyszülői segítség távolságán túl, a nyelvet említi.

„Az egyik nyelv, ami miatt vannak kisebb, nagyobb meglepetéseink. Az orvoshoz járás még anyanyelvű környezetben sem mindig egyszerű, nem még idegen nyelven. Sokszor volt olyan szituációnk, hogy vagy mi nem értettük igazán miről is van szó,vagy minket nem értettek meg teljesen mit is szeretnénk. Ezeket mindig sikerült megoldanunk. Persze ehhez nagyban hozzátartozik az is, hogy toleránsak a külföldiekkel szemben. A másik, ami számomra nehézséget jelentett, hogy Ausztriában nincs védőnő. Gondjainkkal csak a gyerekorvoshoz fordulhatunk. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor az ember nem rohan rögtön orvoshoz, mégis szívesen kérdezne szakembertől, pl. hozzátáplálással, növekedéssel, viselkedéssel kapcsolatban. Védőnő hiányában nekem maradt az internet és a család tapasztalata.”

A kép csak illusztráció!


***

Déli szomszédok

Renátával és csoda aranyos kislányával a „Mondókára fel!” pályázatunk kapcsán ismerkedtünk meg. Ők is csak pár száz kilométerre laknak a magyar határtól, mégis teljesen más világba csöppenünk, ha átmegyünk horvát szomszédainkhoz Renáta kalauzolásával. Renáta, aki egyetemi tanulmányai miatt utazott Horvátországba, majd ott telepedett le, ma egyedül neveli ötéves kislányát. A nehézségek ellenére is úgy gondolja, lánya számára a többnyelvű környezet mindenképpen hatalmas előny lesz élete során. „Persze nálunk is megesik, hogy a magyar mondatba horvát szavak keverednek, ráadásul helyes ragozással, mondattanilag jó helyen, csak a nagymama nem biztos, hogy megérti. :) Az oktatás tekintetében a helyzet szinte ugyanaz, mint Magyarországon, mind az óvodákban, mind az iskolákban nagyon sok gyerekre jut egy óvónő vagy tanítónő.” Renáta kislánya szerencsés, hiszen a magyar nemzetiségi óvodában, ahova jár, jobb ez az arány.

***



A fenti térképen látszik milyen kacskaringós utat jártunk be anyukák és apukák beszámolói alapján. Hét országba tettünk nagyon rövid látogatást és habár Európán belül maradtunk, mégis új dolgokkal találkozhattunk, amire itthon nem is gondolunk, hogy egy idegen környezetben nehézség lehet és természetesen fordítva. A szülőknek is nehéz feldolgozni az új környezet hatásait, hát még a gyerekeknek. Nem mindig csak a kezdet a nehéz, hiányoznak a biztos pontok a családok számára. A szülőknek és gyerekeknek egyaránt nehéz megtanulni, vagy a tanult nyelvet a valóságban használni. Emlékeztek? A Svájcban élő apuka szerint „humorral” könnyebb a nehézségeken túl lenni. Érdekes lenne őket tíz év múlva is megkérdezni, hogy válnak a mai nehézségek igazi családi vicces legendákká.

Köszönjük a cikkben szereplő szülőknek idejüket és őszinteségüket!